27/2005. (V. 5.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet
a magyar légtér légi közlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról
A légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 5. §-ában kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeljük el:
1. § A magyar légtér légi közlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet (a továbbiakban: R.) 17. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
„17. § (1) A veszélyes légtér igénybevételének megkezdését, annak időpontja előtt legalább 30 perccel az igénybe vevő köteles az AMC-vel egyeztetni. Az egyeztetés során meg kell adni a lövészetvezető és a lőtéri repülésvezető elérhetőségét (telefonszámát) is.
(2) Az igénybe vevő az alábbi információkat köteles továbbítani az AMC számára:
a) az újrakezdés tervezett időpontját, ha az igénybevétel legalább 30 percig szünetel,
b) az engedélyezett veszélyes légtér méretének (magasságának) csökkentését a tényleges feladat függvényében,
c) a veszélyes légtér igénybevételének várható befejezését.
(3) Ha az igénybe vevő az AMC-vel egyeztetett kezdési időponthoz képest a veszélyes légtér igénybevételét 30 percen belül nem kezdi meg, új kezdési időpontot kell egyeztetnie.
(4) Ha a veszélyes légtér igénybevételét az igényelt befejezési időpont előtt befejezik, erről az AMC-t azonnal tájékoztatni kell.
(5) A veszélyes légtér üzemét az igényelt kezdési időpont előtt megkezdeni és az igényelt befejezési időponton túl folytatni tilos.
(6) A veszélyes légtér igénybevételére vonatkozó előírásokat az illetékes parancsnok az adott lőtér működését szabályozó utasításban köteles közzé tenni.”
2. § Az R. 18. §-a (2) bekezdésének b) és c) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
[A légtér eseti igénybevételéhez engedélyt kell kérni:]
„b) az állami, egyházi, kulturális események és nemzetközi sportrendezvények zavartalan lebonyolításához szükséges légtér igénybevétele esetén;
c) a légi bemutatók, valamint az ellenőrzött légteret érintő repülő-sportrendezvényekhez szükséges légterek igénybevétele esetén;”
3. § Az R. 19. §-ának helyébe a következő rendelkezés lép:
„19. § (1) A 18. § (2) bekezdésének b) és e) pontjában meghatározott esetek kivételével a légtér eseti igénybevételének megkezdését, annak időpontja előtt legalább 30 perccel a légtér igénybevételért felelős személy köteles az AMC-vel egyeztetni. Az egyeztetés során meg kell adni a légtér eseti igénybevételéért felelős személy nevét és elérhetőségét (telefonszámát) is.
(2) A légtér eseti igénybevételéért felelős személy az alábbi információkat köteles továbbítani az AMC számára:
a) az újrakezdés tervezett időpontját, ha az igénybevétel legalább 30 percig szünetel,
b) az engedélyezett eseti légtér méretének (magasságának) csökkentését a tényleges feladat függvényében,
c) a légtér eseti igénybevételének várható befejezését, ha az korábbi az engedélyezett időponttól.
(3) A légtér eseti igénybevételét az AMC a kialakult tényleges légtérfelhasználások alapján engedélyezi, korlátozza vagy megtiltja.
(4) Ha a légtér igénybevételéért felelős személy az AMC-vel egyeztetett kezdési időponthoz képest a légtér eseti igénybevételét 30 percen belül nem kezdi meg, új kezdési időpontot kell egyeztetnie.
(5) Ha a tevékenységet az engedélyezett befejezési időpont előtt befejezik, erről azonnal tájékoztatni kell az AMC-t.
(6) A légtér eseti igénybevételét az engedélyezett időpont előtt megkezdeni és az engedélyezett időponton túl tovább folytatni tilos.”
4. § Az R. a következő alcímmel és 19/A. §-sal egészül ki:
„A koordinált légtér igénylése
19/A. § (1) A koordinált légtér egy, koordinátákkal meghatározott nem ellenőrzött, „LH-G..” azonosítóval rendelkező légtér azon magasságtartományát jelenti, amelyben koordinációs feladatokat ellátó szervezet működik.
(2) A koordinált légtér igénylésére a légtér eseti igénybevételének (19. §) szabályait kell alkalmazni, azzal az eltéréssel, hogy ahol AMC szerepel, ott ATS Központot kell érteni.
(3) A légiközlekedési hatóság a koordinált légtérben használt frekvenciákat az AIP-ben közzéteszi.”
5. § Az R. a következő alcímmel és 19/B. §-sal egészül ki:
„A koordinációs feladatokat ellátó szervezet
19/B. § (1) A koordinációs feladatokat az e rendeletben megnevezett szervezet a légiközlekedési hatóság engedélyével láthatja el.
(2) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet felelős a koordinált légtérben a légtérhasználat koordinációs feladatainak ellátásáért, és - a napnyugtáig igényelhető koordinált légtér kivételével - hangrögzítéssel ellátott rádióállomás működtetéséért, mindaddig, amíg légi jármű a koordinált légteret használja.
(3) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet gondoskodik arról, hogy megfelelően képzett, és rádiótávbeszélő kezelői jogosítással rendelkező személy lássa el a rádióállomás működtetését.
(4) A koordinációs feladatokat ellátó szervezet feladata:
a) a koordinált légtér igénylése az ATS Központtól,
b) a koordinált légtér működése alatt folyamatos rádióösszeköttetés tartása a légi járművekkel,
c) az ATS Központtól telefonon kapott tájékoztatás továbbítása a koordinált légtérben tartózkodó légi járművek részére,
d) az ATS Központ részére telefonon történő jelentés arról, hogy minden (a koordinációs feladatokat ellátó szervezet által ismert forgalom) elhagyta a koordinált légteret, illetve egyéb korlátozott magasságot,
e) a napnyugtáig igényelhető koordinált légtér esetén a légijármű-vezetők tájékoztatása a koordinált légtér megnyitásának időpontjáról és az igénybe vehető magasságról,
f) valamennyi, az ATS Központtól kapott tájékoztatás, és megtett intézkedés bejegyzése az erre a célra rendszeresített naplóba.
(5) A Budapest ATS Központ és a koordinációs feladatokat ellátó szervezet közötti tájékoztatás cseréjére vonatkozó eljárásokat a légiközlekedési hatóság által jóváhagyott Együttműködési Megállapodásban kell rögzíteni.
(6) Az (1) bekezdésben meghatározott hatósági engedély határozatlan időtartamra szól, és a légiközlekedési hatóság kérelemre adja ki.
(7) A légiközlekedési hatóság a koordinációs feladatokat ellátó szervezet munkáját rendszeresen ellenőrzi.
(8) A hatósági engedélyt a légiközlekedési hatóság
a) jogszabálysértés vagy az engedélyben foglaltak megsértése esetén határidő megjelölése mellett felfüggeszti,
b) amennyiben a jogszabálysértés vagy az engedélyben foglaltak megsértése a légi közlekedés biztonságát veszélyezteti, visszavonja.”
6. § Az R. a következő alcímmel és 19/C. §-sal egészül ki:
„A koordinált légtér igénybevétele
19/C. § (1) A koordinált légteret csak a látvarepülési szabályok (VFR) szerint működő légi járművek vehetik igénybe, az ATS Központ által engedélyezett kezdő és befejező időpont között.
(2) A légi járműveknek - a napnyugtáig igényelhető koordinált légtér kivételével - a közzétett frekvencián folyamatos kétoldalú rádióösszeköttetést kell tartani a koordinációs feladatokat ellátó szervezettel, illetve egyéb illetékes légiforgalmi szolgálattal. A rádióösszeköttetés megszakadása esetén a koordinált légteret el kell hagyni. A koordinációs feladatokat ellátó szervezet a koordinált légtérben lévő légi járművet rádión tájékoztatja - a Budapest Ferihegy Nemzetközi Repülőtér használatos futópálya irányának változása miatt - a koordinált légtér bezárásáról, illetve a koordinált légtér egyéb korlátozásáról. A légi jármű a koordinációs feladatokat ellátó szervezet tájékoztatásának megfelelően - a tájékoztatást követő 15 percen belül - köteles elhagyni a koordinált légteret, illetve lesüllyedni a megadott magasságra, és erről köteles rádión keresztül tájékoztatni a koordinációs feladatokat ellátó szervezetet.
(3) A napnyugtáig igényelhető koordinált légtér az ATS Központ által meghatározott időponttól és magasságig, napnyugtáig használható.
(4) A hullámrepülés céljára kijelölt koordinált légtérben a külön jogszabályban meghatározott magasságmérő beállítási eljárást kell alkalmazni.”
7. § (1) Az R. 2. melléklete helyébe e rendelet 1. melléklete lép.
(2) Az R. 3. melléklete helyébe e rendelet 2. melléklete lép.
8. § Ez a rendelet 2005. május 12-én lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a magyar légtér légi közlekedés céljára történő kijelöléséről szóló 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelet módosításáról rendelkező
a) 25/2003. (IV. 25.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet 14. §-a, 17. §-ának (2) és (3) bekezdése, valamint 2. melléklete,
b) 9/2004. (II. 12.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet 7-11. §-a,
c) 114/2004. (IX. 24.) GKM-HM-KvVM együttes rendelet.
1. melléklet a 27/2005. (V. 5.) GKM-HM-KvVM együttes rendelethez
[2. melléklet a 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelethez]
Ellenőrzött és nem ellenőrzött légterek
ELLENŐRZÖTT LÉGTEREK
|
Légtér azonosítója |
Felső/alsó határa |
Megjegyzés |
|
|
Budapest CTA |
|||
|
Magyar Köztársaság országhatára |
FL660 (20 100 m STD) |
|
|
|
|
|
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
Budapest TMA 1 |
|||
|
474403,930N |
0181535,150E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
473521,000N |
0181527,000E |
7500’ (2300 m) AMSL |
|
|
471330,761N |
0181506,947E |
|
|
|
470908,000N |
0184432,000E |
|
|
|
473503,000N |
0182754,000E |
|
|
|
474534,320N |
0182754,000E |
|
|
|
Országhatár |
|
|
|
|
474403,930N |
0181535,150E |
|
|
|
Budapest TMA 2 |
|||
|
474534,320N |
0182754,000E |
|
|
|
473503,000N |
0182754,000E |
|
|
|
470908,000N |
0184432,000E |
|
|
|
470806,240N |
0185111,532E |
|
|
|
472516,156N |
0185345,962E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
473232,859N |
0184155,682E |
6500’ (2000 m) AMSL |
|
|
474523,470N |
0183700,430E |
|
|
|
Országhatár |
|
|
|
|
474534,320N |
0182754,000E |
|
|
|
Budapest TMA 3 |
|||
|
474523,470N |
0183700,430E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
473232,859N |
0184155,682E |
3500’ (1050 m) AMSL |
|
|
472516,156N |
0185345,962E |
|
|
|
470806,240N |
0185111,532E |
|
|
|
470403,000N |
0191630,000E |
|
|
|
470606,280N |
0192729,070E |
|
|
|
472525,000N |
0185940,000E |
|
|
|
472945,000N |
0190130,000E |
|
|
|
473220,000N |
0185858,000E |
|
|
|
473500,000N |
0185300,000E |
|
|
|
473720,000N |
0185425,000E |
|
|
|
474642,550N |
0190652,290E |
|
|
|
474742,870N |
0184421,240E |
|
|
|
Országhatár |
|
|
|
|
474523,470N |
0183700,430E |
|
|
|
Budapest TMA 4 |
|||
|
474642,550N |
0190652,290E |
|
|
|
473720,000N |
0185425,000E |
|
|
|
473500,000N |
0185300,000E |
|
|
|
473220,000N |
0185858,000E |
|
|
|
472945,000N |
0190130,000E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
473612,000N |
0190412,000E |
2500’ (750 m) AMSL |
|
|
474615,320N |
0191630,800E |
|
|
|
474642,550N |
0190652,290E |
|
|
|
Budapest TMA 5 |
|||
|
474742,870N |
0184421,240E |
|
|
|
474503,140N |
0194053,420E |
|
|
|
475223,520N |
0193440,800E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
480524,100N |
0192334,240E |
6500’ (2000 m) AMSL |
|
|
Országhatár |
|
|
|
|
474742,870N |
0184421,240E |
|
|
|
Budapest TMA 6 |
|||
|
474615,320N |
0191630,800E |
|
|
|
473612,000N |
0190412,000E |
|
|
|
472945,000N |
0190130,000E |
|
|
|
472525,000N |
0185940,000E |
|
|
|
470606,280N |
0192729,070E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
471203,000N |
0195953,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
474503,140N |
0194053,420E |
|
|
|
474615,320N |
0191630,800E |
|
|
|
Budapest TMA 7 |
|||
|
474503,140N |
0194053,420E |
|
|
|
471203,000N |
0195953,000E |
|
|
|
472350,580N |
0201040,460E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
473529,000N |
0200354,000E |
5500’ (1700 m) AMSL |
|
|
474503,140N |
0194053,420E |
|
|
|
Budapest TMA 8 |
|||
|
480524,100N |
0192334,240E |
|
|
|
475223,520N |
0193440,800E |
|
|
|
480942,660N |
0195356,170E |
FL195 (5950 m STD) |
|
|
Országhatár |
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
|
480524,100N |
0192334,240E |
|
|
|
Budapest TMA 9 |
|||
|
471203,000N |
0195953,000E |
FL195 (5950 m STD) |
Állandó ellenőrzött légtér, amelyben az állami célú |
|
470606,280N |
0192729,070E |
2000’ (600 m) AMSL |
repülések eseteit kivéve a légiforgalmi szolgáltatást |
|
470403,000N |
0191630,000E |
|
Budapest APP biztosítja. Állami célú felhasználás |
|
470240,490N |
0200428,480E |
|
időszakában a légtér meghatározott részében a légiforgalmi |
|
471203,000N |
0195953,000E |
|
szolgáltatás Kecskemét illetékes ATS egységére ruházódik át. Az ATS átruházás rendjét a két illetékes egység közötti együttműködési megállapodás szabályozza. |
|
Ferihegy CTR |
|||
|
473612,000N |
0190412,000E |
|
|
|
472945,000N |
0190130,000E |
|
|
|
472700,000N |
0190630,000E |
|
|
|
472400,000N |
0190730,000E |
|
|
|
471500,000N |
0192130,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
472400,000N |
0193400,000E |
GND |
|
|
473230,000N |
0191930,000E |
|
|
|
473128,100N |
0191426,700E |
|
|
|
473358,000N |
0191018,000E |
|
|
|
473612,000N |
0190412,000E |
|
|
|
Szolnok MTMA |
|||
|
471729,000N |
0201554,000E |
|
|
|
471548,000N |
0203054,000E |
|
|
|
465159,000N |
0202829,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
465559,000N |
0200729,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
470240,499N |
0200428,480E |
|
|
|
471203,000N |
0195953,000E |
|
|
|
471729,000N |
0201554,000E |
|
|
|
Szolnok MCTR |
|||
|
471329,000N |
0201454,000E |
|
|
|
471039,000N |
0202554,000E |
|
|
|
465959,000N |
0202054,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
|
|
470229,000N |
0201024,000E |
GND |
|
|
471329,000N |
0201454,000E |
|
|
|
Pápa MTMA 1 |
|||
|
472759,000N |
0171743,000E |
|
|
|
472959,000N |
0174154,000E |
|
|
|
470959,000N |
0174624,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
465959,000N |
0172640,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
472759,000N |
0171743,000E |
|
|
|
Pápa MTMA 2 |
|||
|
473559,000N |
0171554,000E |
|
|
|
473559,000N |
0173554,000E |
|
|
|
472959,000N |
0174154,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
472759,000N |
0171743,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
473559,000N |
0171554,000E |
|
|
|
Pápa MCTR |
|||
|
473539,000N |
0172854,000E |
|
Oldalhatára a repülőtér vonatkozási pont (ARP) körüli |
|
471029,000N |
0174254,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
10 km sugarú kör, valamint a koordináták által |
|
470738,000N |
0173124,000E |
GND |
megadott terület. |
|
473259,000N |
0171754,000E |
|
|
|
473539,000N |
0172854,000E |
|
|
|
Kecskemét MTMA 1 |
|||
|
470341,948N |
0192955,079E |
|
|
|
470240,499N |
0200428,480E |
|
|
|
465559,000N |
0200729,000E |
|
|
|
465159,000N |
0202829,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
463622,000N |
0201429,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
464940,000N |
0192948,000E |
|
|
|
470341,948N |
0192955,079E |
|
|
|
Kecskemét MTMA 2 |
|||
|
465159,000N |
0202829,000E |
|
A Kecskemét MTMA 2-ben működő légi jármű által |
|
465059,000N |
0203429,000E |
|
használható legkisebb magasság: 6000’ (1850 m) AMSL; |
|
463159,000N |
0202359,000E |
FL145 (4400 m STD) |
területe alatt működő légi jármű által használható |
|
463929,000N |
0192954,000E |
5000’ (1500 m) AMSL |
legnagyobb magasság: 5000’ (1500 m) AMSL. |
|
464940,000N |
0192948,000E |
|
|
|
463622,000N |
0201429,000E |
|
|
|
465159,000N |
0202829,000E |
|
|
|
Kecskemét MCTR |
|||
|
470329,000N |
0192954,000E |
|
Oldalhatárai a repülőtér vonatkozási pont (ARP) körüli |
|
470329,000N |
0193559,000E |
|
10 km sugarú kör, valamint a koordináták által |
|
465229,000N |
0200454,000E |
|
megadott terület. |
|
464529,000N |
0195854,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
|
|
465329,000N |
0193659,000E |
GND |
|
|
465329,000N |
0192954,000E |
|
|
|
470329,000N |
0192954,000E |
|
|
|
Taszár MTMA |
|||
|
463859,000N |
0172954,000E |
|
|
|
463959,000N |
0173854,000E |
|
|
|
464329,000N |
0175824,000E |
|
|
|
464459,000N |
0181654,000E |
|
|
|
461529,000N |
0182434,000E |
|
|
|
455410,000N |
0180200,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
455540,000N |
0175350,000E |
2500’ (750 m) AMSL |
|
|
460500,000N |
0172630,000E |
|
|
|
461515,000N |
0171420,000E |
|
|
|
462730,000N |
0172300,000E |
|
|
|
463859,000N |
0172954,000E |
|
|
|
Taszár MCTR+ |
|||
|
463839,000N |
0175654,000E |
|
Oldalhatárai a repülőtér vonatkozási pont (ARP) körüli |
|
461159,000N |
0180454,000E |
|
11 km sugarú kör, valamint a koordináták által |
|
461049,000N |
0175314,000E |
3000’ (900 m) AMSL |
megadott terület. |
|
463559,000N |
0174424,000E |
GND |
|
|
463839,000N |
0175654,000E |
|
|
Megjegyzés:
Az MTMA-k és MCTR-ek a közzétett üzemi időszakokban működnek.
Polgári repülések csak repülési terv alapján hajthatók végre az MCTR-ek üzemidején kívül is:
- Pápa és Kecskemét repülőterek esetében a repülőtér vonatkozási pontjától R=10 km sugarú körön belül 3000’ AGL alatt;
- Szolnok repülőtér esetében a repülőtér vonatkozási pontjától R=5 km sugarú körön belül - Szolnok város és a Rákóczifalva úttól nyugatra eső rész kivételével - 2000’ AGL alatt.
IDŐSZAKOSAN KORLÁTOZOTT LÉGTEREK (TSA)
(működési idejük alatt ellenőrzött légterek)
A polgári légi forgalom a jelzett magasságtartományon kívüli első iránymagasságot használhatja! A TSA-k munkanapokon 06.00 LT-24.00 LT között vehetők igénybe, kivéve a TSA-15, TSA-16 és TSA-59-et, amelyek a következők szerint vehetők igénybe:
|
|
április 1. és szeptember 30. között |
október 1. és március 31. között |
||
|
|
kedd |
07.00
12.00; |
kedd |
08.00-12.00;
|
|
TSA-15 és TSA-16 |
szerda |
07.00-10.00;
|
szerda |
08.00-24.00 LT között |
|
|
csütörtök |
07.00 10.00 LT között |
csütörtök |
12.00-19.00 LT között |
|
|
kedd |
07.00-14.00;
|
kedd |
08.00-14.00;
|
|
TSA-59 |
szerda |
07.00-14.00;
|
szerda |
08.00-14.00;
|
|
|
csütörtök |
07.00-14.00;
|
csütörtök |
08.00-14.00;
|
A TSA-k fentieken kívül műszaki berepülés végrehajtására igénybe vehetők még hétfőn 08.00 LT - napnyugta, és pénteken 08.00-12.00 LT között.
|
Légtér azonosítója |
Felső/alsó határa |
Megjegyzés |
|
|
TSA 10 |
|||
|
473559,000N |
0165154,000E |
|
|
|
473559,000N |
0171554,000E |
FL105 (3200 m STD) |
|
|
472759,000N |
0171819,000E |
GND |
|
|
47355,0009N |
0165154.000E |
|
|
|
TSA 11 |
|||
|
473559,000N |
0165154,000E |
|
|
|
472759,000N |
0171819,000E |
|
|
|
465959,000N |
0172640,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
471059,000N |
0164550,000E |
GND |
|
|
473559,000N |
0165154,000E |
|
|
|
TSA 12 |
|||
|
473559,000N |
0165154,000E |
|
|
|
472759,000N |
0171819,000E |
|
|
|
464859,000N |
0172954,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
463559,000N |
0170124,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
464159,000N |
0163854,000E |
|
|
|
473559,000N |
0165154,000E |
|
|
|
TSA 13 |
|||
|
470959,000N |
0174624,000E |
|
|
|
465559,000N |
0174624,000E |
|
|
|
464859,000N |
0172954,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
465959,000N |
0172640,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
|
|
470959,000N |
0174624,000E |
|
|
|
TSA 14 |
|||
|
472959,000N |
0174154,000E |
|
|
|
472959,000N |
0180954,000E |
|
|
|
471359,000N |
0181154,000E |
FL175 (5350 m STD) |
|
|
471159,000N |
0174624,000E |
GND |
|
|
472959,000N |
0174154,000E |
|
|
|
TSA 15 |
|||
|
472459,000N |
0164913,000E |
|
A TSA-15 és a TSA-16 közötti átrepülés |
|
465959,000N |
0181454,000E |
|
FL 210-en vagy FL 370 fölött történik. |
|
464559,000N |
0174954,000E |
UNL |
|
|
465958,000N |
0170154,000E |
FL205 (6250 m STD) |
|
|
471529,000N |
0164655,000E |
|
|
|
472459,000N |
0164913,000E |
|
|
|
TSA 16 |
|||
|
465529,000N |
0182954,000E |
|
|
|
463959,000N |
0192954,000E |
|
|
|
462459,000N |
0192954,000E |
UNL |
|
|
462459,000N |
0190654,000E |
FL205 (6250 m STD) |
|
|
464229,000N |
0180524,000E |
|
|
|
465529,000N |
0182954,000E |
|
|
|
TSA 20 |
|||
|
462142,000N |
0171935,000E |
|
|
|
460535,000N |
0181422,000E |
|
|
|
455410,000N |
0180220,000E |
|
|
|
455540,000N |
0175350,000E |
FL275 (8400 m STD) |
|
|
460500,000N |
0172630,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
461515,000N |
0171420,000E |
|
|
|
462142,000N |
0171935,000E |
|
|
|
TSA 50 |
|||
|
472942,884N |
0201604,813E |
FL155 (4700 m STD) |
A TSA-61 és a TSA-62 működési ideje alatt a TSA-50 |
|
471548,000N |
0203054,000E |
7000’ (2150 m) AMSL |
igénylése esetén közvetlen koordináció szükséges Szolnok |
|
465559,000N |
0200729,000E |
|
repülőtérrel. A TSA-50-ben működő légi jármű által |
|
471203,000N |
0195953,000 |
|
használható legkisebb magasság: 8000’ (2450 m) AMSL; |
|
472942,884N |
0201604,813E |
|
területe alatt működő légi jármű által használható legnagyobb magasság 7000’ (2150 m) AMSL. |
|
TSA 51A |
|||
|
470159,000N |
0190654,000E |
|
|
|
470403,000N |
0191630,000E |
|
|
|
470341,948N |
0192955,079E |
|
|
|
463959,000N |
0192954,000E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
463959,000N |
0190654,000E |
GND |
|
|
470159,000N |
0190654,000E |
|
|
|
TSA 51B |
|||
|
463959,000N |
0190654,000E |
|
A TSA-51B-ben működő légi jármű által használható |
|
463959,000N |
0192954,000E |
|
legkisebb magasság 6000’ (1850 m) AMSL; területe alatt |
|
462459,000N |
0192954,000E |
FL215 (6550 m) STD |
működő légi jármű által használható legnagyobb magasság: |
|
461629,000N |
0192854,000E |
5000’ (1500 m) AMSL |
5000’ (1500 m) AMSL. |
|
461129,000N |
0190654,000E |
|
|
|
463959,000N |
0190654,000E |
|
|
|
TSA 51C |
|||
|
464459,000N |
0181654,000E |
|
A TSA-51 C-ben működő légi jármű által használható |
|
470159,000N |
0190654,000E |
|
legkisebb magasság: 6000’ (1850 m) AMSL; területe alatt |
|
461129,000N |
0190654,000E |
|
működő légi jármű által használható legnagyobb magasság: |
|
460959,000N |
0185959,000E |
FL145 (4400 m) STD |
5000’ (1500 m) AMSL. |
|
460959,000N |
0182434,000E |
5000’ (1500 m) AMSL |
|
|
461529,000N |
0182434,000E |
|
|
|
464459,000N |
0181654,000E |
|
|
|
TSA 52 |
|||
|
463959,000N |
0192954,000E |
|
A TSA-52-ben működő légi jármű által használható |
|
463159,000N |
0202354,000E |
|
legkisebb magasság: 5000’ (1500 m) AMSL; területe alatt |
|
462459,000N |
0201954,000E |
FL175 (5350 m STD) |
működő légi jármű által használható legnagyobb magasság: |
|
462459,000N |
0192954,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
4000’ (1200 m) AMSL. |
|
463959,000N |
0192954,000E |
|
|
|
TSA 53 |
|||
|
463959,000N |
0202800,000E |
|
A TSA-53-ban működő légi jármű által használható |
|
463510,000N |
0205309,000E |
|
legkisebb magasság: 5000’ (1500 m) AMSL; területe alatt |
|
462459,000N |
0204500,000E |
FL175 (5350 m STD) |
működő légi jármű által használható legnagyobb magasság: |
|
462459,000N |
0201954,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
4000’ (1200 m) AMSL. |
|
463959,000N |
0202800,000E |
|
|
|
463959,000N |
0202800,000E |
|
|
|
TSA 54 |
|||
|
465059,000N |
0203429,000E |
|
|
|
464615,000N |
0210115,000E |
|
|
|
463510,000N |
0205309,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
463959,000N |
0202800,000E |
GND |
|
|
465059,000N |
0203429,000E |
|
|
|
TSA 55A |
|||
|
473243,000N |
0205553,000E |
|
|
|
473503,000N |
0210852,000E |
|
|
|
471203,000N |
0212052,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
471000,000N |
0211854,000E |
GND |
|
|
471053,000N |
0204426,000E |
|
|
|
473243,000N |
0205553,000E |
|
|
|
TSA 55B |
|||
|
471053,000N |
0204426,000E |
|
|
|
471000,000N |
0211854,000E |
|
|
|
464615,000N |
0210115,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
465059,000N |
0203429,000E |
GND |
|
|
471053,000N |
0204426,000E |
|
|
|
TSA 56 |
|||
|
475914,365N |
0195930,731E |
|
A TSA-56 csak VMC körülmények között |
|
481842,000N |
0204133,000E |
|
és csak VFR repülésre vehető igénybe. |
|
481110,000N |
0210551,000E |
FL205 (6250 m STD) |
|
|
475000,000N |
0200700,000E |
GND |
|
|
475914,365N |
0195930,731E |
|
|
|
TSA 57A |
|||
|
471053,000N |
0204426,000E |
|
A TSA-54 és TSA-55 üzemidejével |
|
465559,000N |
0210830,000E |
|
azonos időszakra nem igényelhető. |
|
464615,000N |
0210115,000E |
UNL |
|
|
465059,000N |
0203429,000E |
FL385 (11750 m STD) |
|
|
471053,000N |
0204426,000E |
|
|
|
TSA-57B |
|||
|
465059,000N |
0203429,000E |
|
A TSA-54 és TSA-55 üzemidejével |
|
464615,000N |
0210115,000E |
|
azonos időszakra nem igényelhető. |
|
463510,000N |
0205309,000E |
UNL |
|
|
463959,000N |
0202800,000E |
FL215 (6550 m STD) |
|
|
465059,000N |
0203429,000E |
|
|
|
TSA-57C |
|||
|
463959,000N |
0202800,000E |
|
A TSA-54 és TSA-55 üzemidejével |
|
463510,000N |
0205309,000E |
|
azonos időszakra nem igényelhető. |
|
462459,000N |
0204500,000E |
UNL |
|
|
462459,000N |
0201954,000E |
FL175 (5350 m STD) |
|
|
463959,000N |
0202800,000E |
|
|
|
TSA 58L |
|||
|
481115,000N |
0202525,000E |
|
|
|
472209,000N |
0212830,000E |
|
|
|
465559,000N |
0210830,000E |
|
|
|
471548,000N |
0203054,000E |
FL205 (6250 m STD) |
|
|
472942,884N |
0201604,813E |
FL135 (4100 m STD) |
|
|
475000,000N |
0200700,000E |
|
|
|
475914,365N |
0195930,731E |
|
|
|
481115,000N |
0202525,000E |
|
|
|
TSA 58U |
|||
|
473802,193N |
0201222,196E |
|
|
|
475005,000N |
0205300,000E |
|
|
|
472209,000N |
0212830,000E |
UNL |
|
|
465559,000N |
0210830,000E |
FL125 (3800 m STD) |
|
|
471213,461N |
0203744,879E |
|
|
|
471548,000N |
0203054,000E |
|
|
|
472942,884N |
0201604,813E |
|
|
|
473802,193N |
0201222,196E |
|
|
|
TSA59 |
|||
|
475005,000N |
0205300,000E |
|
|
|
475959,000N |
0212454,000E |
UNL |
|
|
472209,000N |
0212830,000E |
FL385 (11750 m STD) |
|
|
475005,000N |
0205300,000E |
|
|
|
TSA60 |
|||
|
471729,000N |
0201554,000E |
|
A TSA-60-ban működő légi jármű által használható |
|
471548,000N |
0203054,000E |
|
legnagyobb magasság: 6000’ (1850 m) AMSL; |
|
471213,461N |
0203744,879E |
7000’ (2150 m) AMSL |
területe felett működő légi jármű által használható |
|
465159,000N |
0202829,000E |
GND |
legkisebb magasság: 7000’ (2150 m) AMSL. |
|
465559,000N |
0200729,000E |
|
|
|
471203,000N |
0195953,000E |
|
|
|
471729,000N |
0201554,000E |
|
|
|
TSA 61 |
|||
|
471729,000N |
0201554,000E |
|
Amennyiben a TSA-60 nem üzemel, a TSA-61-nek a |
|
471548,000N |
0203054,000E |
|
Szolnok MTMA földrajzi határain kívülre eső részében |
|
471213,461N |
0203744,879E |
|
működő légi jármű által használható legkisebb magasság: |
|
470129,000N |
0203249,000E |
|
8000’ (2450 m) AMSL; területe alatt működő légi jármű |
|
471203,000N |
0195953,000E |
FL145 (4400 m STD) |
által használható legnagyobb magasság: 7000’ (2150 m) |
|
471729,000N |
0201554,000E |
7000’ (2150 m) AMSL |
AMSL. |
|
TSA 62 |
|||
|
471203,000N |
0195953,000E |
|
Amennyiben a TSA-60 nem üzemel, a TSA-62-nek a |
|
470129,000N |
0203249,000E |
|
Szolnok MTMA földrajzi határain kívülre eső részében |
|
465159,000N |
0202829,000E |
|
működő légi jármű által használható legkisebb magasság: |
|
465559,000N |
0200729,000E |
FL145 (4400 m STD) |
8000’ (2450 m) AMSL; területe alatt működő légi jármű |
|
471203,000N |
0195953,000E |
7000’ (2150 m) AMSL |
által használható legnagyobb magasság: 7000’ (2150 m) AMSL. |
|
TSA 63 |
|||
|
472942,884N |
0201604,813E |
|
|
|
472257,139N |
0202318,157E |
|
|
|
470240,499N |
0200428,480E |
FL145 (4400 m STD) |
|
|
471203,000N |
0195953,000E |
7500’ (2300 m) AMSL |
|
|
472942,884N |
0201604,813E |
|
|
NEM ELLENŐRZÖTT LÉGTEREK
|
Debrecen TIZ |
|||
|
474259,000N |
0213850,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
473155,000N |
0215333,000E |
GND |
|
|
471210,000N |
0213301,000E |
|
|
|
472144,000N |
0212016,000E |
|
|
|
474259,000N |
0213850,000E |
|
|
|
Fertőszentmiklós TIZ |
|||
|
5 km sugarú kör a 473500N 0165040E középpont körül |
4000’ (1200 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
|
Pécs-Pogány TIZ |
|||
|
461529,000N |
0182434,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
460854,000N |
0180425,000E |
GND |
|
|
455410,000N |
0180200,000E |
|
|
|
454829,000N |
0182012,000E |
|
|
|
455302,000N |
0183151,000E |
|
|
|
461529,000N |
0182434,000E |
|
|
|
Pér TIZ |
|||
|
474850,350N |
0173625,790E |
9500’ (2900 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
474449,000N |
0173000,000E |
GND |
|
|
473559,383N |
0172917,595E |
|
|
|
473559,000N |
0173554,000E |
|
|
|
472959,000N |
0174154,000E |
|
|
|
472959,000N |
0180954,000E |
|
|
|
47352 l,000N |
0181527,000E |
|
|
|
474403,930N |
0181535,150E |
|
|
|
Országhatár |
|
|
|
|
474850,350N |
0173625,790E |
|
|
|
Sármellék TIZ |
|||
|
465232,000N |
0170443,000E |
9500’ (2900 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
465233,000N |
0171252,000E |
GND |
|
|
463423,000N |
0171944,000E |
|
|
|
462847,000N |
0171750,000E |
|
|
|
462539,000N |
0170031,000E |
|
|
|
464308,000N |
0165305,000E |
|
|
|
464818,000N |
0165442,000E |
|
|
|
465232,000N |
0170443,000E |
|
|
|
Nyíregyháza TIZ |
|||
|
10 km sugarú kör a 475856,000N - 0214100,000E középpont körül |
4000’ (1200 m) AMSL |
Közzétett üzemidő szerint. |
|
|
|
|
|
|
|
Szeged TIZ |
|||
|
462300,000N |
0200000,000E |
|
Közzétett üzemidő szerint. |
|
462300,000N |
0201300,000E |
|
|
|
461500,000N |
0201300,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
|
|
461217,000N |
0200526,000E |
GND |
|
|
461500,000N |
0200000,000E |
|
|
|
462300,000N |
0200000,000E |
|
|
|
Siófok-Kiliti TIZ |
|||
|
465229,000N |
0174946,000E |
|
Közzétett üzemidő szerint. |
|
465930,000N |
0180730,000E |
|
|
|
464500,000N |
0181700,000E |
4000’ (1200 m) AMSL |
|
|
464330,000N |
0175830,000E |
GND |
|
|
465229,000N |
0174946,000E |
|
|
|
LH-G2/S |
|||
|
473500,000N |
0185300,000E |
3500’ (1050 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
473220,000N |
0185858,000E |
GND |
Koordinált légtér: Napnyugtáig igényelhető. |
|
473059,160N |
0185828,340E |
|
Elsősorban siklórepülés céljára. |
|
473002,030N |
0185811,990E |
Koordinált légtér: |
A kezdés időpontját és az igénybe vehető magasságot |
|
472930,510N |
0185845,670E |
6500’ (2000 m) AMSL |
a kijelölt koordináló szerv kérése alapján |
|
472905,137N |
0190112,296E |
3500’ (1050 m) AMSL |
Budapest ATS központ határozza meg. |
|
472525,000N |
0185940,000E |
|
|
|
472516,156N |
0185345,962E |
|
|
|
473232,859N |
0184155,652E |
|
|
|
473500,000N |
0185300,000E |
|
|
|
LH-G2/V |
|||
|
473500,000N |
0185300,000E |
3500’ (1050 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
473220,000N |
0185858,000E |
GND |
Koordinált légtér: |
|
473059,160N |
0185828,340E |
|
Elsősorban vitorlázórepülés céljára. |
|
473002,030N |
0185811,990E |
Koordinált légtér: |
A kezdés és befejezés időpontját |
|
472930,510N |
0185845,670E |
6500’ (2000 m) AMSL |
a kijelölt koordináló szerv kérése alapján |
|
472905,137N |
0190112,296E |
3500’ (1050 m) AMSL |
Budapest ATS központ határozza meg. |
|
472525,000N |
0185940,000E |
|
|
|
472516,156N |
0185345,962E |
|
|
|
473232,859N |
0184155,652E |
|
|
|
473500,000N |
0185300,000E |
|
|
|
LH-G10 |
|||
|
474730,000N |
0184500,000E |
|
Március 15. és október 15. között |
|
474730,000N |
0185200,000E |
|
napkeltétől napnyugtáig csak a |
|
473900,000N |
0184200,000E |
6000’ (1850 m) AMSL |
VFR repülések számára. |
|
473500,000N |
0182800,000E |
GND |
|
|
474300,000N |
0182800,000E |
|
|
|
474730,000N |
0184500,000E |
|
|
|
LH-G20 |
|||
|
473900,000N |
0190300,000E |
2000’ (600 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
473800,000N |
0192100,000E |
GND |
Koordinált légtér: |
|
473600,000N |
0191030,000E |
|
Elsősorban vitorlázórepülés céljára. |
|
473700,000N |
0190400,000E |
Koordinált légtér: |
A kezdés és befejezés időpontját a kijelölt koordináló szerv |
|
473900,000N |
0190300,000E |
3000’ (900 m) AMSL |
kérése alapján Budapest ATS központ határozza meg. |
|
|
|
2000’ (600 m) AMSL |
|
|
LH-G21 |
|||
|
474100,000N |
0190430,000E |
2500’ (750 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
473948,380N |
0194515,170E |
GND |
Koordinált légtér: |
|
473800,000N |
0192100,000E |
|
Elsősorban vitorlázórepülés céljára. |
|
473900,000N |
0190300,000E |
Koordinált légtér: |
A kezdés és befejezés időpontját a kijelölt koordináló szerv |
|
474100,000N |
0190430,000E |
5000’ (1500 m) AMSL |
kérése alapján Budapest ATS központ határozza meg. |
|
|
|
2500’ (750 m) AMSL |
|
|
LH-G22 |
|||
|
474636,390N |
0190905,420E |
3000’ (900 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
474503,140N |
0194053,420E |
GND |
Koordinált légtér: |
|
473948,380N |
0194515,170E |
|
Elsősorban vitorlázórepülés céljára. |
|
474100,000N |
0190430,000E |
Koordinált légtér: |
A kezdés és befejezés időpontját a kijelölt koordináló szerv |
|
474636,390N |
0190905,420E |
6500’ (2000 m) AMSL |
kérése alapján Budapest ATS központ határozza meg. |
|
|
|
3000’ (900 m) AMSL |
|
|
LH-G23 |
|||
|
475547,090N |
0193148,040E |
6500’ (2000 m) AMSL |
Csak VFR repülések számára. |
|
474503,140N |
0194053,420E |
GND |
Koordinált légtér: |
|
474636,390N |
0190905,420E |
|
Elsősorban vitorlázórepülés céljára. |
|
475547,090N |
0193148,040E |
Koordinált légtér: |
A kezdés és befejezés időpontját a kijelölt koordináló szerv kérése alapján Budapest ATS központ határozza meg. |
|
|
|
6500’ (2000 m) AMSL |
|
|
|
|
|
|
|
LH-G24 (Hullám légtér) |
|||
|
474946,073N |
0185737,853E |
Koordinált légtér |
Hullámrepülés céljára. |
|
474340,165N |
0191444,703E |
FL285 (8700 m STD) |
Koordinált légtér: |
|
473900,000N |
0190300,000E |
GND |
A kezdés és befejezés időpontját, valamint az igénybe |
|
474946,073N |
0185737,853E |
|
vehető magasságot a kijelölt koordináló szerv kérése alapján Budapest ATS központ határozza meg. |
|
LH-G25 (Hullám légtér) |
|||
|
480000,000N |
0190800,000E |
Koordinált légtér |
Hullámrepülés céljára. |
|
474340,165N |
0191444,703E |
FL285 (8700 m STD) |
Koordinált légtér: |
|
474946,073N |
0185737,853E |
GND |
A kezdés és befejezés időpontját, valamint az igénybe |
|
475300,000N |
0185600,000E |
|
vehető magasságot a kijelölt koordináló szerv kérése alapján |
|
480000,000N |
0190800,000E |
|
Budapest ATS központ határozza meg. |
|
LH-G30 (Hullám légtér) |
|||
|
475730,000N |
0194200,000E |
|
Szeptember 15. és május 15. között napkeltétől |
|
475700,000N |
0200120,000E |
|
napnyugtáig, csak VFR repülések számára, |
|
475000,000N |
0200700,000E |
FL285 (8700 m STD) |
a Budapest ATS Központ ügyeletes ATC SV-je |
|
474430,000N |
0194600,000E |
GND |
engedélyével vehető igénybe. |
|
474930,000N |
0193830,000E |
|
|
|
475730,000N |
0194200,000E |
|
|
|
LH-A1 (Műrepülő légtér) |
|||
|
472633,12É |
0184453,97K |
|
A légteret munkanapokon 09.00 óra (LT) és |
|
472403,15É |
0184853,95K |
6000’ (1800 m) AMSL |
18.00 óra (LT) között, pihenő- és munkaszüneti napokon |
|
472703,13É |
0184753,94K |
3000’ (900 m) AMSL |
09.00 óra (LT) és 12.00 óra (LT) között, valamint |
|
472703,12É |
0184623,95K |
|
15.00 óra (LT) és 18.00 óra (LT) között lehet |
|
472633,12É |
0184453,97K |
|
igénybe
venni a Repüléstájékoztató Központ hozzájárulásával. A légtér nem használható
|
|
LH-A2 (Műrepülő légtér) |
|||
|
1,5 km sugarú kör a 472044,000N - 0185851,000E középpont körül |
3500’ (1050 m) AMSL |
Munkanapokon 10.00 óra (LT) és 16.00 óra (LT) között vehető igénybe a Repüléstájékoztató Központ hozzájárulásával. |
|
A koordinációs feladatokat a hatósági engedély megszerzését követően az LH-G20-25 légterek esetében a Dunakeszi repülőtér üzembentartója, az LH-G2/V légtér esetében a Budaörsi repülőtér üzembentartója, az LH-G2/S légtér esetében a siklórepülés országos szakszövetsége jogosult ellátni.
ATS ÁTRUHÁZÁS
Budapest ACC és Wien ATCC között:
Egyszerűsített szektorhatár
Budapest ACC és Wien ATCC közötti egyszerűsített szektorhatár azon fontos pontok kijelölésére szolgál, ahol az IFR forgalomért való irányítási felelősség átadása/átvétele történik a szomszédos irányító egységek között.
Az egyszerűsített szektorhatárt az alábbi koordinátákat összekötő egyenes szakaszok jelölik ki: 480023N 0170938E - 475420N 0172757E - 475119N 0173231E - 474916N 0173700E - 474151N 0173241E - 474222N 0172540E - 474506N 0170537E - 474225N 0170456E - 473244N 0164214E - 465209N 0160650E.
A közös államhatár és az egyszerűsített szektorhatár közötti légtérben a szektorhatártól nyugatra, 10 000 láb (3050 m) ferihegyi QNH szerinti AMSL magasságtól FL660 (20100 m STD)-ig Wien ATCC (Irányító Központ), míg a szektorhatártól keletre FL120 (3650 m STD) és FL660 (20100 m STD) között Budapest ACC látja el a légiforgalmi szolgálatokat a két központ közötti együttműködési megállapodás alapján (lásd még: LESMO AREA).
Az érintett ATS egységek felelősek a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért, míg a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése a FIR határokon belül az illetékes nemzeti hatóságok feladata.
LESMO AREA
A 474909,218N 0173655,995E - 474850,350N 0173625,790E - 474449,000N 0173000,000E - 473559,383N 0172917,595E - 473556,155N 0164010,761E - 473555,570N 0164004,690E földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület C osztályú ellenőrzött légtérnek minősül 5500 láb (1700 m) AMSL magasságtól FL245 (7450 m STD) magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért WIEN ATCC a felelős.
A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes magyar hatóságok feladata.
Külföldi állami légi járművek a fentiekben meghatározott légteret csak a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 7. §-ában meghatározott engedély birtokában vehetik igénybe.
Budapest ACC és Bratislava ACC között:
Kosice TMA2
A 482346N 0202459E - 481110N 0210551E - 481703N 0214953E - 482000N 0214901E földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület (Kosice TMA2) D osztályú ellenőrzött légtérnek minősül 1000 láb (300 m) AGL magasságtól 9500 láb (2900 m) AMSL magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért Kosice Approach a felelős. Kosice TMA2 az LZKZ RWY 01-re PERIT ponton keresztül polgári légi járművek által végzett műszeres megközelítéshez áll rendelkezésre. A légi járműveknek fedélzeti válaszjeladóval kell rendelkezniük.
A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes magyar hatóságok feladata.
Külföldi állami légi járművek a fentiekben meghatározott légteret csak a légi közlekedésről szóló 1995. évi XCVII. törvény 7. §-ában meghatározott engedély birtokában vehetik igénybe.
RUTOL Box
A 480217,300N 0184929,800E - 475729,000N 0183036,000E - 475117,480N 0182910,430E - 474551,000N 0182754,000E földrajzi koordináták és Budapest FIR határa által bezárt terület C osztályú ellenőrzött légtérnek minősül FL090 (2750 m STD) magasságtól FL195 (5950 m STD) magasságig, ahol a légiforgalmi irányító, a repüléstájékoztató és a riasztó szolgálat ellátásáért Budapest ATS központ a felelős.
A fentiekben meghatározott légtéren belül a kutató- és mentőtevékenység koordinálása és végzése az illetékes szlovák hatóságok feladata.
2. melléklet a 27/2005. (V. 5.) GKM-HM-KvVM együttes rendelethez
[3. melléklet a 14/1998. (VI. 24.) KHVM-HM-KTM együttes rendelethez]
Tiltott, korlátozott és veszélyes légterek
|
Azonosítója/ típusa |
Neve/oldalhatárai |
Felső/alsó határa |
Korlátozás/veszély |
|
Tiltott légterek |
|||
|
LH-P1 |
Paks
|
FL195 (5950 m STD) |
Atomerőmű. |
|
LH-P2 |
Csillebérc
|
3500’ (1050 m) AMSL |
Kutató atomreaktor. |
|
Korlátozott légterek |
|||
|
LH-R1 |
Budapest
|
3500’ (1050 m) AMSL |
A légiközlekedési hatóság engedélyével vehető igénybe. |
|
LH-R1A |
Budapest
|
3500’ (1050 m) AMSL |
A légiközlekedési hatóság engedélyével vehető igénybe. |
|
LH-R3 |
Balatonfüzfő
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. Zajérzékeny. |
|
LH-R4 |
Zalaegerszeg
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R5 |
Répcelak
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R6 |
Százhalombatta
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R8 |
Kazincbarcika
|
3500’ (1050 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R9 |
Tiszaújváros
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára |
|
LH-R10 |
Hajdúszoboszló
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R11 |
Tiszavasvári
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R12 |
Sajóbábony
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R14 |
Algyő
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R15 |
Dunaújváros
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R16 |
Szolnok-Tószeg
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R22 |
Pét
|
7500’ (2300 m) AMSL |
250 kt-nál (IAS) kisebb sebességű légi járművek számára. |
|
LH-R23 |
Devecser
|
2500’ (750 m) AMSL |
Polgári légi járművek számára. |
|
LH-R24 |
Kaposvár
|
2500’ (750 m) AMSL |
Polgári légi jármüvek számára. |
|
LH-R25 |
Ságváriliget
|
3000’ (900 m) AMSL |
Polgári légi jármüvek számára. |
|
LH-R26 |
Tatárszentgyörgy
|
3000’ (900 m) AMSL |
Polgári légi jármüvek számára. |
|
LH-R27 |
Hernád
|
2500’ (750 m) AMSL |
Polgári légi járművek számára. |
|
LH-R28 |
Recsk
|
3000’ (900 m) AMSL |
Polgári légi járművek számára. |
|
LH-R29 |
Nyírtelek
|
2500’ (750 m) AMSL |
Polgári légi járművek számára. |
|
LH-R30 |
Hajdúsámson
|
2500’ (750 m) AMSL |
Polgári légi járművek számára. |
|
Határsáv |
A
Magyar Köztársaság államhatárától |
UNL |
A Katonai Légügyi Hivatal előzetes engedélyével vehető igénybe. A nemzetközi határkeresztező repülés, továbbá elemi csapás, tömegszerencsétlenség vagy repülőbaleset következményeinek felszámolását szolgáló kutatás-mentés, továbbá életmentés, sürgős betegszállítás, valamint rendészeti vagy külön törvény alapján bűnüldözés feladata céljából végzett repülés esetén az államhatár menti korlátozott légtér igénybevételéhez előzetes engedély nem szükséges. |
|
Veszélyes légterek |
|||
|
LH-D1 |
Újdörögd
|
FL145 (4400 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
470003,14É 0172754,70K - 465633,16É |
|
|
|
|
0172454,74K - |
|
|
|
|
465543,17É 0172524,74K - 465603,18É |
|
|
|
|
0172824/72K - |
|
|
|
|
470003,15É 0173224,67K - 470003,14É |
|
|
|
|
0172754,70K |
|
|
|
LH-D2A |
Hajmáskér
|
FL245 (7450 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
470903,14É 0175624,44K - 470903,15É |
|
|
|
|
0180054,40K - |
|
|
|
|
471003,15É 0180354,38K - 471233,13É |
|
|
|
|
0180654,34K - |
|
|
|
|
471503,10É 0180154,37K - 471133,11É |
|
|
|
|
0175554,43K - |
|
|
|
|
470903,14É 0175624,44K |
|
|
|
LH-D2B |
Várpalota
|
FL300 (9150 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
471623,21É 0181254,33K - 471533,10É |
|
|
|
|
0180324,35K - |
|
|
|
|
471233,13É 0180654,34K - 471233,16É |
|
|
|
|
0181454,28K - |
|
|
|
|
471503,14É 0181654,25K - 471623,21É |
|
|
|
|
0181254,33K |
|
|
|
LH-D3 |
Tatárszentgyörgy
|
FL300 (9150 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
470933,33É 0190853,89K - 470523,41É |
|
|
|
|
0192553,79K - |
|
|
|
|
470643,40É 0192653,77K - 471303,31É |
|
|
|
|
0191233,84K - |
|
|
|
|
470933,33É 0190853,89K |
|
|
|
LH-D6 |
Pécsvárad
|
5300’ (1600 m) AMSL |
Lőtér.
|
|
|
461303,66É 0182154,45K - 461003,69É |
|
|
|
|
0182254,45K - |
|
|
|
|
461043,69É 0182524,43K - 461333,66É |
|
|
|
|
0182334,44K - |
|
|
|
|
461303,66É 0182154,45K |
|
|
|
LH-D9 |
Egervölgy
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
470902,99É 0170124,87K - 470733,53É |
|
|
|
|
0165425,20K - |
|
|
|
|
470603,54É 0165325,21K - 470603,02É |
|
|
|
|
0170124,88K - |
|
|
|
|
470902,99É 0170124,87K |
|
|
|
LH-D10 |
Kiskunhalas
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
463103,66É 0192853,93K - 462903,67É |
|
|
|
|
0192853,94K - |
|
|
|
|
462843,68É 0193253,91K - 463103,67É |
|
|
|
|
0193053,92K - |
|
|
|
|
463103,66É 0192853,93K |
|
|
|
LH-D11 |
Dóc
|
7500’ (2300 m) AMSL |
Lőtér.
|
|
|
462803/76É 0200553,71K - 462703/77É |
|
|
|
|
0200623,71K - |
|
|
|
|
462803,77É 0201023,68K - 462923,76É |
|
|
|
|
0200933,68K - |
|
|
|
|
462803,76É 0200553,71K |
|
|
|
LH-D13 |
Ófehértó
|
7500’ (2300 m) AMSL |
Lőtér.
|
|
|
475603,47É 0220252,42K - 475333,49É |
|
|
|
|
0220552,42K - |
|
|
|
|
475603,48É 0220822,39K - 475603,47É |
|
|
|
|
0220252,42K |
|
|
|
LH-D14 |
Hajdúhadház
|
FL105 (3200 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
474103,51É 0214052,66K - 474003,53É |
|
|
|
|
0214622,64K - |
|
|
|
|
474303,51É 0214552,62K - 474303,50É |
|
|
|
|
0214222,64K - |
|
|
|
|
474103,51É 0214052,66K |
|
|
|
LH-D15 |
Egerbakta
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
475633,16É 0201753,07K - 475633,17É |
|
|
|
|
0201953,06K - |
|
|
|
|
475903,15É 0201923,48K - 480003,13É |
|
|
|
|
0201623,06K - |
|
|
|
|
475633,16É 0201753,07K |
|
|
|
LH-D16 |
Izbég
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
474233,03É 0190023,74K - 474233,02É |
|
|
|
|
0185653,77K - |
|
|
|
|
474033,04É 0185823,77K - 474233,03É |
|
|
|
|
0190023,74K |
|
|
|
LH-D17 |
Győrszentiván
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
474303,80É 0174554,33K - 474102,82É |
|
|
|
|
0174554,35K - |
|
|
|
|
474202,83É 0175154,29K - 474342,80É |
|
|
|
|
0174854,31K - |
|
|
|
|
474303,80É 0174554,33K |
|
|
|
LH-D18 |
Csorna/Akasztó
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
464133,55É 0191154,01K - 464403,53É |
|
|
|
|
0190824,02K - |
|
|
|
|
463633,58É 0190824,05K - 463403,61É |
|
|
|
|
0191154,03K - |
|
|
|
|
464133,55É 0191154,01K |
|
|
|
LH-D21 |
Szomód
|
FL105 (3200 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
474102,93É 0182154,08K - 473802,96É |
|
|
|
|
0182554,04K - |
|
|
|
|
474202,93É 0182624,01K - 474232,92É |
|
|
|
|
0182254,04K - |
|
|
|
|
474102,93É 0182154,08K |
|
|
|
LH-D22A |
Nádudvar
|
FL340 (10 300 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
473243,45É 0205553,00K - 472003,54É |
|
|
|
|
0205553,09K - |
|
|
|
|
472203,58É 0211452,96K - 473503,47É |
|
|
|
|
0210852,90K - |
|
|
|
|
473243,45É 0205553,00K |
|
|
|
LH-D22B |
Nádudvar
|
FL 145 (4400 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
472303,50É 0204953,11K - 472123,55É |
|
|
|
|
0210243,04K - |
|
|
|
|
473503,47É 0210852,90K - 473243,45É |
|
|
|
|
0205553,00K - |
|
|
|
|
472303,50É 0204953,11K |
|
|
|
LH-D23 |
Tapolca
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
465533,16É 0172154,77K - 465203,20É |
|
|
|
|
0172124,79K - |
|
|
|
|
465333,19É 0172424,76K - 465533,17É |
|
|
|
|
0172354,75K - |
|
|
|
|
465533,16É 0172154,77K |
|
|
|
LH-D24 |
Sántos
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
462133,54É 0175054,67K - 461803,56É |
|
|
|
|
0174954,69K - |
|
|
|
|
461833,56É 0175224,67K - 462033,55É |
|
|
|
|
0175224,66K - |
|
|
|
|
462133,54É 0175054,67K |
|
|
|
LH-D27 |
Cserebökény
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D29 |
Püspökszilágy
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
474533,07É 0192053,56K - 474803,03É |
|
|
|
|
0191453,59K - |
|
|
|
|
474703,03É 0191253,62K - 474533,07É |
|
|
|
|
0192053,56K |
|
|
|
LH-D30 |
Érd
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
|
|
|
472633,12É 0184453,97K - 472403,15É |
|
|
|
|
0184853,95K - |
|
|
|
|
472703,13É 0184753,94K - 472703,12É |
|
|
|
|
0184623,95K |
|
|
|
|
472633,12É 0184453,97K |
|
|
|
LH-D33 |
Állampuszta
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
464203,53É 0190124,08K - 463903,55É |
|
|
|
|
0190424,07K - |
|
|
|
|
464103,55É 0190954,02K - 464433,52É |
|
|
|
|
0190624,03K - |
|
|
|
|
464203,53É 0190124,08K |
|
|
|
LH-D34 |
Márianosztra
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
475602,89É 0184953,73K - 475302,19É |
|
|
|
|
0184553,78K - |
|
|
|
|
475202,93É 0185153,74K - 475302,93É |
|
|
|
|
0185553,70K - |
|
|
|
|
475602,90É 0185353,70K - 475602,89É |
|
|
|
|
0184953,73K |
|
|
|
LH-D36A |
Hajmáskér
|
FL145 (4400 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
470743,13É 0174824,51K - 470903,14É |
|
|
|
|
0175624,44K - |
|
|
|
|
471103,15É 0180654,35K - 471503,10É |
|
|
|
|
0180154,37K - |
|
|
|
|
471633,07É 0175754,39K - 471403,06É |
|
|
|
|
0174654,49K - |
|
|
|
|
470743,13É 0174824,51K |
|
|
|
LH-D36B |
Várpalota
|
FL145 (4400 m STD) |
Lőtér.
|
|
|
471003,15É 0180354,38K - 470933,20É |
|
|
|
|
0181924,26K - |
|
|
|
|
471933,10É 0181654,23K - 471833,06É |
|
|
|
|
0175954,36K - |
|
|
|
|
471003,15É 0180354,38K |
|
|
|
LH-D37 |
Simontornya
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
|
464503,44É 0183224,28K - 464203,46É |
|
|
|
|
0183054,30K - |
|
|
|
|
464333,45É 0183354,27K - 464503,44É |
|
|
|
|
0183224,28K |
|
|
|
LH-D38 |
Pákozd
|
3800’ (1100 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D39 |
Cigánd
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D50 |
Harka
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D52 |
Kőszeg
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D53 |
Nádasd
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |
|
LH-D55 |
Szügy
|
2300’ (700 m) AMSL |
Lőtér.
Hétfő 06.00 |